
Tisztelt Sporttársak! Kedves Barátaim!
Mint a Szervező Bizottság elnöke, magam és a Magyar Íjász Szövetség nevében tisztelettel meghívom sporttársainkat és az íjászsport iránt érdeklődőket a 2012. évi IFAA Teremíjász Nemzetközi és Országos Bajnokságra.
A verseny 2012. február 18-án kerül megrendezésre, az IFAA szabályzata szerint. A verseny nyílt nevezésű, minden versenyezni kívánó íjász jelentkezését várjuk. Plusz kiegészítő kategória lesz a számszer íj, így adva lehetőséget számszeríjász barátainknak a versenyzésre.
A Bajnokság helyszíne a Hungexpo területe, B csarnok; a megnyitó ünnepség, a verseny, az eredményhirdetés is ezen a helyszínen lesz.
400 fő résztvevő alatt mindenki együtt tud lőni ezzel is emelve a verseny hangulatát.
A versennyel egy időben zajlik a FEHOVA kiállítás, számos érdekes látnivalóval, naponta megközelítőleg 10.000 látogató részvételével.
Fontos kiemelni, hogy az íjász fesztiválon, melynek e verseny is része még a 4 napig tartó íjász eseményeknek, mint például a Vadászíjász EB és Eleven párbaj is. A 3D célokkal megrendezett verseny 2000 euro összértékben kerül díjazásra.
Az EB és az Eleven Párbaj is folyik e verseny menete alatt. A versenyek összekoordinálása lehetőséget ad íjászainknak, hogy akár minden versenyen részt vegyenek.
A Hungexpo területére való belépés díját a versenyzők számára a regisztrációs díj tartalmazza. Belépés csak a 2-es kapunál akkreditáció után. Minden induló versenyzőnek kívánok sikeres versenyzést, látogatóinknak és vendégeinek jó szórakozást, kellemes időtöltést rendezvényeinken.
Találkozzunk Februárban a helyszínen!
Vánky Sebastian
Magyar Íjász Szövetség, és Szervező Bizottság Elnöke
Program
Hungexpo, B csarnok
2012. február 18. (szombat):
09.00–11.00 Regisztráció
11.00 – 11.10 Megnyitó
11.15 – 15.30 Verseny
16.30 – 17.30 eredményhirdetés
Kategóriák: az IFAA kategóriái
(a HB kategória kiegészítéseként laminált íjaknak külön kategóriát indítunk.
A laminált íjjal indulókat kérjük a HB kategóriába nevezzenek,
a két kategóriát helyszíni regisztrációkor választjuk szét)
CRB kiegészítő kategória: számszeríjászok részére.Ez a kategória az IAU szövetség IAU Field Indoor szabályzata szerint versenyez.
Általános információk:
A bajnokságon résztvevő valamennyi versenyző 60 értékelt lövést ad le.
A regisztráció után kerül, 2011. február 10-ig (a verseny honlapjára) a részletes kategória- és táblabeosztás. A rendezők úgy alakítják ki a beosztást, hogy a nevezett versenyzők probléma nélkül tudjanak részt venni az EB-n és az Eleven párbajon is.
Nevezési díj, regisztráció
A regisztráció elektronikusan történik kizárólag a jelentkezési oldalunkon: www.archerycompetitions.hu
Nevezési díj MÍSZ az IFAA OB-ra versenyengedéllyel: 8 500 Ft.
Február 5 előtti regisztráció és fizetés esetén 2 ezer forint engedmény, azaz 6 500 Ft, kiskorúaknak 4000Ft.(-18)
Minden más variáció helyszíni nevezésnek minősül és 8 500Ft.
Külföldieknek és eseti versenyengedéllyel indulóknak. 32€.
Február 5 előtti regisztráció és fizetés esetén 7 € engedmény, azaz 25€, kiskorúaknak 17€.(-18)
A regisztrációt előnevezésként kezeljük a nevezési díj beérkezéséig, végleges nevezéssé válását a regisztrációs listában, a honlapon jelezzük. A február 5. után utalt összegeket már helyszíni nevezésként vesszük figyelembe, nincs engedmény.
Kérjük a nevezési díjat február 5-e előtt a következő forint-számlára utalni:
Magyar Íjász Szövetség
10918001-00000080-50020023
Unicredit Bank Zrt.
Az közlemény rovatába kérjük feltüntetni a regisztrációkor kapott összes rajtszámot valamint, a nevezők neveit is.
Amennyiben egy összegben több személy díja kerül átutalásra kérjük az összes rajtszámot megadni.
Lemondási, visszafizetési lehetőség : 2012.02.05 előtti lemondás esetén - A befizetett összeg 90 százaléka.
Mindhárom versenyre(EB,OB és Eleven Párbaj) a nevezési díj 19 000Ft. Kiskorúaknak 16 000ft, amennyiben a befizetés február 5. előtti.
További információk: iroda@misz.hu
BTE: Kamarás Szilárd